Üdvözlő szöveg

Üdvözlök mindenkit! Az oldal augusztus 17-én nyitotta meg kapuit, majd szeptemberben új design-t is kapott. A többi oldalhoz hasonlóan ennek is az a célja, hogy a magyar nyelvű rajongók a legfrisebb információkhoz és képekhez jussanak a Wonder Woman bájos színésznőjérőé. Ha nem szeretnél lemaradni a Gal Gadot-tal történtekről, követsd az oldalt és nézz körül a menüpontokban!

Az oldal nem áll kapcsolatban Gal Gadot-tal, sem barátaival, sem családjával, sem pedig menedzsmenjével. Az oldal csupán egy nem hivatalos rajongói oldal, minek minden információja saját írás és/vagy gyűjtés, ezért engedély nélküli másolása tilos!

 
Gal Gadot

Gal Gadot

Született: 1985. 05. 30.

Híres szerepe: Wonder Woman

2007-ben megkapta első filmes szerepét a Bubot című sorozatban. 2008-ban hozzáment Yaron Versano-hoz. Azóta született két gyermekük, Alma és Maya. Egy év kihagyás után, 2009-ben megkapta Gisele Yashar szerepét a Fast & Furious-ban, vagyis a Halálom Iramban-filmsorozatban. 2016-ban Zack Snyder kereste fel a Warner Bros. stúdiótól azzal, hogy Wonder Woman megformálóját keresik. A szerepet meg is kapta a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című DC-alkotásban. A Gadot által alakított karakter, Wonder Woman sikere óriási lett, így külön filmet is kapott, amely cliffhanger lett. Szintén Diana Prince-ként láthatjuk majd Az Igazság Ligája első és második részében, illetve már a WW is kapott második részt.
 
Elit cserék

 

 
Chat

 
Gal Gadot Hungary Facebook

Itt megtaláljátok a honlap Facebook-oldalát a legfrissebb posztokkal!

 
Kiemelt partnerek
Emeraude Toubia
Elizabeth Olsen
Dua Lipa

Itt a szerkesztő másik hátrom oldalát találjátok, az első Emeraude Toubiával, a második Elizabeth Olsen-nel, a harmadik pedig Dua Lipával foglakozik.

 

 
Projektek
Szerep: Diana Prince
Műfaj: akció, kaland, fantasy
Premier: 2017. 06. 01. (Hungary)
Történet: Diana themüszkirai hercegnő, az amazonok királynőjének, Hippolütének a lánya, aki Themüszkirán, az amazonok szigetén él, amazontársaival együtt itt vált belőle is rettenthetetlen harcos. Az első világháború idején Steve Trevor, az amerikai légierő vadászpilótája és kéme a sziget közelében lezuhan egy német repülőgéppel a tengerbe, ahonnan Diana menti ki. A szokatlan megismerkedés után Trevor figyelmezteti az amazonokat, hogy a háború őket is veszélyezteti, ezért Diana Trevorral tart a külvilágba, hogy elejét vegyék a begyűrűző háborúnak…

 

 
Információk
2017. 08. 17. Nyitás
izziee. Szerkesztő
Gal Gadot Téma
G-Portál Tárhely
Gergő • Linda • Efruse Köszönet
Linda Design

 

 
Közeleg...
2017.11.06. - Kémek a szomszédban: HBO 23:00
2017.11.07. - Kémek a szomszédban: 09:40
2017.11.16. - a Justice League a hazai mozikba kerül
2017.12.08-10. - Ace Comic Con, Long Island
 
Instagram

@gal_gadot

Nem akarsz lemaradni Gal legfrissebb posztjairól? Kattints a 'Follow' gombra, hogy a többi posztát is meg tudd nézni. Követsd az Instagram-on is!

 
Számláló
Indulás: 2017-08-17
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2017.11.05. 19:03
2017.11.01. 07:01
2017.10.31. 15:41
 
Bejegyzések

Glamour UK címlap, fotósorozat & interjú

2017.10.25. 14:39, izziee.

Végre megtörtént, amire sok fan várt: Galról jelentek meg stúdiófotók és kapott egy címlapot, méghozzá nem is akármilyet, hanem a Glamour UK-ét! A decemberi szám borítóján kedvencünket láthatjuk, illetve úgy emlékszem, korábban már kaptunk egy fotót a Matthias Vriens-McGrath-ből, amit szerintem ennek a számnak készített. Másik három képet is találtam erről. Az itt viselt ruhák kiválasztásáról Lucy Walker gondoskodott, a sminkjét Sabrina Bedrani csinálta, a haját pedig Jenny Cho alakította.

Ezek mellett interjút is adott a magazinnak, amiben arról beszél, hogy kis híján abbahagyta a színészkedést. Sajnos ugye mint mindig, nem kaptuk meg az egész interjút. A magazin 30-ától az Egyesült Királyságban megvehető.

Mielőtt megkaptam Wonder Woman szerepét, örökre vissza akartam térni Izraelbe, folytatni a jogtanulást és csak jut majd valami más szakma nekem. Mert olyan sok "nemet" kaptam már. De mikor már Los Angeles elhagyása mellett döntöttem volna, a rendező, Zack Snyder felkeresett, hogy utazzak vissza egy kameratesztre. Az emberek azt mondják, az életed teljesen meg fog változni, ha ezen szakaszhoz érsz. De tudod, nem érted ezt. Elértem egy olyan pontig, amikor nem akartam ezt tovább. Ott van a férjem, akinek rengeteg munkája volt Tel Avivban, és a lányom, akit a munkám keresése miatt vittünk Los Angelesbe. Ekkor kérdeztem magamtól: "Miért  is csinálom én most ezt?" Nem értettem, s újra gondolkodni kezdtem: "Akkor én most mire vagyok jó?" És akkor kaptam meg a Csodanő szerepét.

A Glamour szerint Gal fenti szavai tökéletes példák arra, hogy minden okkal történik. Egyébként ez a részlet sokak számára ismerős lehet még korábbról, amikor talán a The Hollywood Reporternek mesélt erről. Yaron Versano [Gal férje] pedig arról vallott, hogy szereti, ha az emberek harmóniában élnek, ő is olyan típusú. Örült, hogy feleségének fontos volt családja.

     

Wonder Woman & Cyborg Week

2017.10.24. 18:52, izziee.

Az Igazság Ligájára előkészülve egy Csodanő & Cyborg hetet tart a Warner Bros., ahogy ezt párosával minden szuperhőssel meg fog tenni. Hivatalosan október 23-tól október 29-ig tart a jónak ígérkező hét. Gal Instagram-oldalán egy kis videót is megoszott, amit ide be is ágyazok:

A videóban a két szuperhős próbálnak létrehozni egy "barátságos versenyt", amiben szerepe van a pletykáknak is. Ez több fannak problémát és fejtörtést okozott. Nyivánvaló, hogy a Warner-től senki sem gondolt arra, hogy probléma lenne két Justice League-szereplő közös hetéből... Ám a rajongók eléggé kritizálnak. Viszont pár új videót is kaptunk a filmez, amit alább nézhettek meg.

 

The Tonight Show - stílus

2017.10.24. 07:02, izziee.
Címkék: style tonight

NEM SAJÁT ÍRÁSÚ! A TELJES CIKK FORRÁSA: FANNI

Hú, hát a The Tonight Show-s cikkemben mindenről írtam, csak a stílusáról nem. :D Igaz, kis késéssel, de átmásolnám ide Fanni cikkét, forrásmegjelöléssel. Szóval, Gal Gadot X Cushine Et Ochs.

A 32 éves izraeli színésznő egy igazán modern és sikkes összeállításban érkezett a forgatásra, ahol csodásan nézett ki tőle megszokottan. Gal egy kétrészes, nude és fekete színű, valamint színes virágmintákkal díszített Cushine et Ochs tervezést viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy bandeau topból és egy magasított derekú, bő szabású nadrágból állt össze. Túl sok mindent egyébként nem lehet elmondani a választásáról, hiszen elég egyszerű volt és nem mondanám túl izgalmasnak, de egy ilyen megjelenés alatt tökéletesen megállta a helyét, semmibe nem tudok belekötni, mivel ezt az outfitet én is nagyon szívesen elfogadnám. A felsőrész a nude alapszíne miatt messziről úgy nézett ki, mintha átlátszó lenne, de erről igazából szó sincs, bár nem szoktam szeretni a nude-fekete párosításokat, de ez alkalommal kifejezetten tetszett, mivel így a végeredménybe sikeresen bele tudtak vinni egy kis sejtelmességet. Igaz a testszínű felsőrészen ez miatt nem annyira tudtak a színes virágminták érvényesülni, főleg ha távolról néztük azt, de a közeli képeken gyönyörűek voltak és látszik, hogy a flitterekből kirakott mintákat nagyon aprólékosan dolgozták ki, amivel egy kis nőiességet is sikerült az összhatásba belevinniük. A szabásba sem tudok belekötni, hiszen látjátok, hogy még a nadrág bő szabása ellenére is, milyen fantasztikusan ki lettek emelve Gal hosszú lábai!? Elépesztő, de a lábai mellett a vékony derekára is nagy figyelem került, valamint a vállait és a dekoltázsát is minimálisan megvillanthatta, de ezt nem vitték túlzásba, hiszen ízléses maradt az összhatás. A színésznőn egyébként sokkal jobban állt a kreáció, mint a kifutón látott modellen, plusz rajta a nadrág dereka is sokkal magasabb volt, ami egyáltalán nem nézett ki jól, így a visszafogott változtatások a színésznő segítségére siettek és kifizetődtek számára. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkúval és EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.

Gal haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje a megszokottak szerint egyszerű, de mutatós lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman kontúrozták és pirosítót is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzs került. Szerintetek, is gyönyörű volt?

Szerkesztő ajánlata

2017.10.23. 19:11, izziee.
Címkék: gportal oldal

Köszönöm, G-Portál! Ma délután gratulált egy barátom, de azt sem tudtam, miről van szó. Hiszen, nem gondoltam volna, hogy egyáltalán lesznek, akik látogatják az oldalam, csak rajongásból hoztam létre a lapot. Nem annyira izgat, mennyin áll a látogatottság, ilyesmik, de észrevettem, hogy az utóbbi időben egyre növekedett az oldal látogatottsága. Még csak augusztus tizenhetedike óta szerkesztgetem az oldalt, de nagyon a szívemhez nőtt, minden egyes poszt és képet örömmel töltök fel, boldogan írok a chat részlegbe, írom az életrajzot. Úristen... de erre őszintén nem számítottam, hogy kikerül a Szerkesztő ajánaltába. Nagyon szeretném megköszönni ezt a Szerkesztőségnek, akik az én oldalam mellett is döntöttek. Hihetetlenül boldog vagyok most! Egyébként lehet ez nem olyan sorrendben megy, de a sztáros ajánlóban 19. lett az oldal. Ezt is köszönöm!

Az Igazság Ligája: A legrövidebb DC-film lett + megérkezett a magyar nyelvű előzetes!

2017.10.23. 18:36, izziee.

Ti örülntök a hírnek? Jót tesz majd a filmnek a rövidebb időtartam? Az elmúlt pár év enyhén szólva is felemásnak mondható eredményei után a rajongók már rendkívül szkeptikusan közelítenek a DC Comics filmes univerzumának legújabb darabja, Az Igazság Ligája felé, már csak azért is, mert a szuperhősök kombinálására történt első próbálkozás sem sikerült éppen jól. 

A Batman v Superman rettenetesen összekavarta és követhetetlenné tette a szálakat, így joggal aggódik az ember, hogy Az Igazság Ligája csak tovább fogja fokozni ezt a problémát a megnövekedett létszámmal. Viszont ennek ellenére úgy tűnik, hogy talán mégis sikerült valahol meghúzni a határt, mert a külföldi moziműsorok szerint a film 121 perces, azaz alig két órás, tehát gyakorlatilag rövidebb az összes eddigi DC-s filmnél. Forrás: GamStar

Illetve, egy szuper magyar nyelvű előzetes is érkezett, amit alább megtekinthettek. A Csodanő hangja egyébként  továbbá is Horváth Lili lesz, viszont a felső témát a Szinkronjunkie megcáfolta: lehet mégis 2 óra 50 perces lesz a film... UPDATE: október 25-én megkaptuk a magyar nyelvű posztert! A szokásos helyen megnézhető.

     

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.