Üdvözlő szöveg

Üdvözlök mindenkit! Az oldal augusztus 17-én nyitotta meg kapuit, majd szeptemberben új design-t is kapott. A többi oldalhoz hasonlóan ennek is az a célja, hogy a magyar nyelvű rajongók a legfrisebb információkhoz és képekhez jussanak a Wonder Woman bájos színésznőjérőé. Ha nem szeretnél lemaradni a Gal Gadot-tal történtekről, követsd az oldalt és nézz körül a menüpontokban!

Az oldal nem áll kapcsolatban Gal Gadot-tal, sem barátaival, sem családjával, sem pedig menedzsmenjével. Az oldal csupán egy nem hivatalos rajongói oldal, minek minden információja saját írás és/vagy gyűjtés, ezért engedély nélküli másolása tilos!

 
Gal Gadot

Gal Gadot

Született: 1985. 05. 30.

Híres szerepe: Wonder Woman

2007-ben megkapta első filmes szerepét a Bubot című sorozatban. 2008-ban hozzáment Yaron Versano-hoz. Azóta született két gyermekük, Alma és Maya. Egy év kihagyás után, 2009-ben megkapta Gisele Yashar szerepét a Fast & Furious-ban, vagyis a Halálom Iramban-filmsorozatban. 2016-ban Zack Snyder kereste fel a Warner Bros. stúdiótól azzal, hogy Wonder Woman megformálóját keresik. A szerepet meg is kapta a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című DC-alkotásban. A Gadot által alakított karakter, Wonder Woman sikere óriási lett, így külön filmet is kapott, amely cliffhanger lett. Szintén Diana Prince-ként láthatjuk majd Az Igazság Ligája első és második részében, illetve már a WW is kapott második részt.
 
Elit cserék

 

 
Chat

 
Gal Gadot Hungary Facebook

Itt megtaláljátok a honlap Facebook-oldalát a legfrissebb posztokkal!

 
Kiemelt partnerek
Emeraude Toubia
Elizabeth Olsen
Dua Lipa

Itt a szerkesztő másik hátrom oldalát találjátok, az első Emeraude Toubiával, a második Elizabeth Olsen-nel, a harmadik pedig Dua Lipával foglakozik.

 

 
Projektek
Szerep: Diana Prince
Műfaj: akció, kaland, fantasy
Premier: 2017. 06. 01. (Hungary)
Történet: Diana themüszkirai hercegnő, az amazonok királynőjének, Hippolütének a lánya, aki Themüszkirán, az amazonok szigetén él, amazontársaival együtt itt vált belőle is rettenthetetlen harcos. Az első világháború idején Steve Trevor, az amerikai légierő vadászpilótája és kéme a sziget közelében lezuhan egy német repülőgéppel a tengerbe, ahonnan Diana menti ki. A szokatlan megismerkedés után Trevor figyelmezteti az amazonokat, hogy a háború őket is veszélyezteti, ezért Diana Trevorral tart a külvilágba, hogy elejét vegyék a begyűrűző háborúnak…

 

 
Információk
2017. 08. 17. Nyitás
izziee. Szerkesztő
Gal Gadot Téma
G-Portál Tárhely
Gergő • Linda • Efruse Köszönet
Linda Design

 

 
Közeleg...
2017.11.06. - Kémek a szomszédban: HBO 23:00
2017.11.07. - Kémek a szomszédban: 09:40
2017.11.16. - a Justice League a hazai mozikba kerül
2017.12.08-10. - Ace Comic Con, Long Island
 
Instagram

@gal_gadot

Nem akarsz lemaradni Gal legfrissebb posztjairól? Kattints a 'Follow' gombra, hogy a többi posztát is meg tudd nézni. Követsd az Instagram-on is!

 
Számláló
Indulás: 2017-08-17
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2017.11.05. 19:03
2017.11.01. 07:01
2017.10.31. 15:41
 
Bejegyzések

Irány a Saturday Night Live + már az eseményen

2017.10.08. 14:25, izziee.
Paparazzi fotók - amint az SNL helyszínéhez tart -, illetve már maga a hivatalos esemény fotói is megjelentek.

Wonder Woman volt az SNL házigazdája: Végre megérkeztek Gal-ról a hivatalos Saturday Night Live az eseményen készült képek! Először pontosan hét darab paparazzi kép érkezett, amint a SNL-ra tart. Bokáig érő fekete kabátot, V alakban kivágott hasonló színű pólót, illetve kékes rövid szoknyát viselt egy fekete csizmával. A már stúdióban készült képek között van minden: limonádé, csók, Wonder Woman, szőke haj... stb. A szokásos helyen lehet megtekinteni az összeset. Emellett videórészletek is jöttek. A folytatáshoz kattints a teljes hír gombra!

     

Közeledik a Halloween: először erre a témára tértek ki a műsor folyamán. A műsor házigazdája, Jimmy Kimmel már az elején elkezdte faggatni arról, hogy idősebb lánya befog-e öltözni a Csodanőnek Halloween-kor.

Beszéltünk már a Wonder Woman-ről és mindig jó választ ad. "London csodás volt, ott voltunk. Én is szerepeltem benne, de hideg volt és nem akartam sztár lenni. Minden nő egy Wonder Woman, de anyu az igazi, mert ő még a filmekben is Csodanő." 

Később arról is szót ejtett, hogy tavaly utaztak Amerikába, és furcsálta, hogy az ottani embereknek Halloween-kor az a szokása, hogy idegen lakásoknál cukorkát és csokit kéregetnek. Majd ekkor egy izraeli "robbanós" cukrot kóstoltatott meg Kimmel-lel, aki visszakínálta, csak egy másik ízű édességgel. Ezután a műsoron keresztül üzent izraeli rokonainak, akik először nézhettek Amerikából való közvetítést, amiben Gal is szerepel. Ennek stílusából is hallatszott, hogy nem gondolta komolyan, csak poénkodott. Aztán bevalotta, hogy imádja a filmet és az alábbi üzenetet küldi az összes nő neműnek: "Váljatok a saját hősötökké"

Halljátok meg, szerintem ez az egész film butaság. Mindenki nagyon jópofi, aranyos meg kedves, de egyáltalán nem műveltek. Nem is ismerik Izraelt... Pedig ők elhiszik, hogy tényleg én vagyok csak a Csodanő. További jókat kívánok magamnak!

A videó a Kendall Model's House-ban játszódik, ahol Gal-nak először Kendall Jenner-t, majd az idősebbik Hadid-lányt, Gigit kellett megformálnia. Erről az E! Channel kritikusai is alkottak véleményt. 

A következő kisfilmben Ameliát kellett játszania, aki egy OJ Simpson-nal közös vakrandi keretében veszélybe sodorja őt (mivel ő itt a gonosz) és először 20, majd 40 millió dollárt kér tőle, int váltságdíj.

Ezután két National Geograohic operátor eltéved a sivatagban, ahol épp Gal karaktere, a szexi edző Natalia hideg limonádét árul. 

The Maiden and The Mice: a Cindarellához hasonlító Minát kellett alakítania, akinek mostohaanyja szinte tönkretette életét. Három kisegér segít neki egy elhagyatott szobában ruhát találni, majd jön egy herceg. De a lány helyett az egereket viszi magával. Ez olyan fordított mese volt.

A következő "államásról" nem találtam külön videót, de képek és leírás van. Egy Sabine nevű orosz kém volt, akit a rendőrség hallgatott ki épp.

Többen is komolyan vették a műsorban elcsattant leszbikus csókot, pedig ez csakegy feladata volt. Wonder Woman-t kellett előadnia. Két arra járó nő jött vele szembe (az egyik Kate McKinnon), akik abban a tudatban éltek, hogy az Amazonok a saját nemükhoz vonzódnak csak. De erre kezdtek rájönni pl. abból, hogy dicsérgetik a másik haját, de Diana belefárad és csókkal elkergeti őket.

Végezetül a The Naomi Show házigazdájává vált, ő volt Naomi. Egy problémákkal küdző család édesanyja tért be hozzá, emelett még egy rendőr is feltűnik, akit a kislány apjává tesznek. A teljes videó az alábbi linken tekinthető meg:

https://openload.co/f/SQrsm0ZFPFE/saturday.night.live.s43e02.gal.gadot.hdtv.x264-crooks.mkv

UPDATE: Még egy rövid, vicces kis videót találtam, de sajnos beágyazható formában nem találtam az eredetit. Ez volt a '90 Mario' produkció, amiben a Gal által alakított lány elkunyerálja a sráctól az utolsó krumplit, aki egyesen imádja az ételt. Erről barátaival egy humoros dalt is költ. A videóért köszönet a Gal Gadot Brasil-nek!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.