Üdvözlő szöveg

Üdvözlök mindenkit! Az oldal augusztus 17-én nyitotta meg kapuit, majd szeptemberben új design-t is kapott. A többi oldalhoz hasonlóan ennek is az a célja, hogy a magyar nyelvű rajongók a legfrisebb információkhoz és képekhez jussanak a Wonder Woman bájos színésznőjérőé. Ha nem szeretnél lemaradni a Gal Gadot-tal történtekről, követsd az oldalt és nézz körül a menüpontokban!

Az oldal nem áll kapcsolatban Gal Gadot-tal, sem barátaival, sem családjával, sem pedig menedzsmenjével. Az oldal csupán egy nem hivatalos rajongói oldal, minek minden információja saját írás és/vagy gyűjtés, ezért engedély nélküli másolása tilos!

 
Gal Gadot

Gal Gadot

Született: 1985. 05. 30.

Híres szerepe: Wonder Woman

2007-ben megkapta első filmes szerepét a Bubot című sorozatban. 2008-ban hozzáment Yaron Versano-hoz. Azóta született két gyermekük, Alma és Maya. Egy év kihagyás után, 2009-ben megkapta Gisele Yashar szerepét a Fast & Furious-ban, vagyis a Halálom Iramban-filmsorozatban. 2016-ban Zack Snyder kereste fel a Warner Bros. stúdiótól azzal, hogy Wonder Woman megformálóját keresik. A szerepet meg is kapta a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című DC-alkotásban. A Gadot által alakított karakter, Wonder Woman sikere óriási lett, így külön filmet is kapott, amely cliffhanger lett. Szintén Diana Prince-ként láthatjuk majd Az Igazság Ligája első és második részében, illetve már a WW is kapott második részt.
 
Elit cserék

 

 
Chat

 
Gal Gadot Hungary Facebook

Itt megtaláljátok a honlap Facebook-oldalát a legfrissebb posztokkal!

 
Kiemelt partnerek
Emeraude Toubia
Elizabeth Olsen
Dua Lipa

Itt a szerkesztő másik hátrom oldalát találjátok, az első Emeraude Toubiával, a második Elizabeth Olsen-nel, a harmadik pedig Dua Lipával foglakozik.

 

 
Projektek
Szerep: Diana Prince
Műfaj: akció, kaland, fantasy
Premier: 2017. 06. 01. (Hungary)
Történet: Diana themüszkirai hercegnő, az amazonok királynőjének, Hippolütének a lánya, aki Themüszkirán, az amazonok szigetén él, amazontársaival együtt itt vált belőle is rettenthetetlen harcos. Az első világháború idején Steve Trevor, az amerikai légierő vadászpilótája és kéme a sziget közelében lezuhan egy német repülőgéppel a tengerbe, ahonnan Diana menti ki. A szokatlan megismerkedés után Trevor figyelmezteti az amazonokat, hogy a háború őket is veszélyezteti, ezért Diana Trevorral tart a külvilágba, hogy elejét vegyék a begyűrűző háborúnak…

 

 
Információk
2017. 08. 17. Nyitás
izziee. Szerkesztő
Gal Gadot Téma
G-Portál Tárhely
Gergő • Linda • Efruse Köszönet
Linda Design

 

 
Közeleg...
2017.11.06. - Kémek a szomszédban: HBO 23:00
2017.11.07. - Kémek a szomszédban: 09:40
2017.11.16. - a Justice League a hazai mozikba kerül
2017.12.08-10. - Ace Comic Con, Long Island
 
Instagram

@gal_gadot

Nem akarsz lemaradni Gal legfrissebb posztjairól? Kattints a 'Follow' gombra, hogy a többi posztát is meg tudd nézni. Követsd az Instagram-on is!

 
Számláló
Indulás: 2017-08-17
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2017.11.05. 19:03
2017.11.01. 07:01
2017.10.31. 15:41
 
Bejegyzések

Az Igazság Ligája soundtrack + így töltötte Gal a Halloweent

2017.11.01. 07:01, izziee.

A napokban látott napvilágot Az Igazság Ligája Soundtrack dalának videoklipje Gary Clark Jr. hangjának és a szuperhősök főszereplésével. Rengeteg jelenet látható a Come Together című kisfilmből. Nézzétek meg Ti is alább:

Mostanában egyre több nagyobb vagy apróbb dolgot kapunk a november 16-án debütáló Justice League kapcsán, de most nem csak a filmről, hanem Galról is kaptunk egy képet. Mégpedig ezt tegnap, vagyis Halloween napján posztolta Instagramjára, amire fekete-fehér filtert, arcára pedig denevérmaszkot tett, mintha egy Bat Woman lenne. A kép mellé a következőt írta:

Halloweenozás 👻👻👻 Annyira izgatott voltam, hogy vajon mennyi kislány és hölgy öltözik Wonder Womannek 🙅🏻 Olyan jó végigmenni az utcán különböző arcú, színű, szokású ember mellett, pl. nagyon sok cukrot nekem ma💃🏻😅  Boldog Halloweent! 🎃

– fogalmazta meg gondolatait a közösségi oldalon. Én is boldog Halloweent kívánok Galnak és Mindenkinek!

Emellett még találtam egy ismeretlen idejű fotót, illetve egy gyönyörű és élethű rajzot is, amiket mind meg lehet nézni a képtárban.

     

Kis szösszenetek

2017.10.27. 14:59, izziee.

Egy kis közölni való, egy videó és pár személyes kép. Először is, sajnos lehet volt, aki pont akkor látogatott el ide, mikor szinte az összes cikkes és oldalmoduli kép eltűnt, helyette a lapfülecske volt ott. Azóta az összeset javítottam, de őszintén kicsit megijedtem, mikor pörgetem az oldalt és nincs ott kép. Hát, a hoszt miatt volt (kepkuldes.com), amit régebben használtam. De azóta már kephost.com-ra és pixhost.org-ra töltöm a képeket. Szóval nyugi, orvosoltam és remélem több ilyen nem lesz, jó hosztnak tartom a Kephost-ot.

     

Másodszor, a galériában előfordulhat, hogy két ugyanolyan kép lesz. Sajnos nem tudok figyelni mindent, több forrásom van képekhez. De a tagosakat direkt hagytam ott, mert lehet nagyobb a felbontásuk, mint a nem tagosaknak. Harmadszor, Kínából való személyes képek Gal Instagramjáról! Mind a hármat a galériában nézhetitek meg. Jaj, és még galéria: őszintén észre sem vettem, hogy a régi és a 2016-os képek is hiányoznak a galériából... De látom, nincsenek ott, ezt próbálom minél előbb bepótolni. És nem utolsó sorban, egy videó az AT&T-től, amely már magyar felirattal is elérhető.

A héten: személyes képek

2017.10.02. 07:00, izziee.

Nagy örömünkre a héten is sok új személyes kép került elő, ezek között vannak újak és régebbiek is. Sajnos ezt nem sikerült kideríteni, de mindenféle oldalról bóklásztam ezek után, már arra sem emlékszem, melyik honnan van. :D Valamelyik Gal Instagram Story-jából, de a többséget nem tudni. Összesen 10 kép, őszintén ennyit is szerettem volna. A kisképekre kattintva meg tudjátok nézi a galériában.

         

A héten: Személyes képek

2017.09.22. 20:05, izziee.

A héten is találtam régebbi és egyaránt újabb személyes képeket Gal-ról, amit gondoltam belefoglalok egy cikkbe. 

Az első kép egy szépségápolás után készült, Gal mellett még Alicia Vela-Bailey is ott van. A második képen Sr. Lee-vel pózol, a harmadikon pedig egy Instagram Story-ja látható, úgyszintén a következőn. Az ötödiken egy édesanyával és egy kisbabával szelfizik, a következőn két barátnőjével a Maskit hotelben. A hetedik egy csoportkép, a nyolcadik pedig már a hivatalos Instagramjáról van.

UPDATE: Még a mai vagy a tegnapi nap folyamán találtam az Instagramján két darab képet. A kilencediken egy egész csoportnak elegendő menüsor látható, utolsón pedig legjobb barátanőivel tölti a délutánt.

         

Személyes képek

2017.09.16. 06:47, izziee.
Olyan személyes képek kerültek elő, amihez dátumot sajnos nem találtam.

A mai nap bukkantam rá a Twitteren pár Gal Gadot-os képre, de sajnos azt nem tudtam kideríteni, mikor és hol készültek. Ezeket majd a galériában lehet megtekinteni, addig is gondoltam, feltöltöm ide őket. Az egyik viszont biztos, hogy a Conan O'Brien show előtt készült. A másodikról nem tudni mikor készült, de Gal csodásan festett a képen; kék egyberuhát viselt, a haja pedig egyszerűen le volt engedve. A harmadik képen egy fotelben ül és nézeget okostelefonján valamit, a haja lófarokban volt, egy kis rövid rózsaszínes ruhát öltött magára. Ezek mellett még hivatalos Instagram-oldalán is találtam négy új posztot.

     

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok